El Salvador naplók - 3. rész

Április 21. – Az önkéntes munka első napja, Chalatenango, pupusa kóstolás

Ma végre hivatalosan is elkezdődött az önkéntes munkám, amit már nagyon vártam, hiszen Ranulfo rengeteg érdekes projektről mesélt, amelyeket a közeljövőben szeretett volna elkezdeni.

Mivel meséltem neki a korábbi tapasztalataimról – amelyeket nemcsak az önkénteskedés, hanem az apukámmal végzett munkák során is szereztem –, Ranulfo rögtön tudta, melyik projekt lenne megfelelő Hagennek és nekem.

A medence melletti teraszos terület védelmére egy sziklafalat tervezett a domboldalon, hogy az erős esőzések ne okozzanak földcsuszamlást. A falat nagyjából derékmagasságúra tervezte, hogy a jövőben a medencét használó vendégek a tetejére is le tudják tenni a holmijukat. A fal melletti területet ezután kövekkel szerette volna leburkolni.

A kert végében volt egy nagy kőkupac, és az első feladatunk aznap az volt, hogy elegendő követ hordjunk át onnan az építési területre a fal megépítéséhez.

Szerencsére Hagen és én is jó erőben voltunk, mert néhány kő öt-tíz kilogrammot is nyomott. Annak érdekében, hogy egyszerre minél többet tudjunk szállítani, a köveket egy kis, létraszerű fémszerkezetre pakoltuk, így egyszerre több kisebb darabot is el tudtunk vinni.

A nagy melegben csöpögött rólunk az izzadság, de órákon keresztül folytattuk a munkát, amíg elegendő követ nem sikerült összegyűjtenünk.

Délután Ranulfóval és Hagennel autóval elmentünk a közeli nagyobb városba, Chalatenangóba, mert Ranulfónak be kellett szereznie néhány dolgot. Először beültünk egy étterembe enni, majd elintéztük a bevásárlást.

Visszautaztunk a farmra, később pedig, az este közeledtével, bementünk a faluba pupusát enni.

A pupusa egy hagyományos salvadori étel, amely lényegében egy kézzel formázott, töltött kukoricalepény. A lepényt középen megtöltik, majd újra összezárják, mielőtt megsütnék.

A leggyakoribb töltelékek:

Queso: sajt, például salvadori quesillo, amely a mozzarellához hasonló
Chicharrón: ropogósra sült, darált sertéshús
Revueltas: sajt és chicharrón keveréke
Frijoles refritos: pürésített, újrasütött bab
Loroco: egy közép-amerikai ehető virág, amelyet gyakran sajttal kombinálnak.

Mindössze egyetlen helyet sikerült találnunk, ahol pupusát árultak, az azonban Ranulfo szerint a közelébe sem ért az igazinak.

Nekem azonban elsőre nagyon érdekes volt kipróbálni. Kicsit a mexikói quesadillára emlékeztetett.

Április 22. – Kövek hajnalban, Doña Reina reggelije, Ruben érkezése és egy váratlan veszteség

Még mindig rengeteg követ kellett odahordanunk a körülbelül hét méter hosszú falhoz.

Mivel Hagen és én már előre tudtuk, mi lesz az aznapi feladatunk, reggel hat előtt felkeltünk, hogy elkerüljük a legnagyobb hőséget, és azonnal munkába álltunk. Délelőtt tizenegy óra körülre sikerült elegendő követ odaszállítanunk.

Bár Hagen spanyol nyelvtudása az enyémhez képest meglehetősen korlátozott volt, ez egyáltalán nem okozott problémát. Mindenféle témáról tudtunk beszélgetni.

Hagen húszéves volt, és Köln környékéről származott. A középiskola befejezése után úgy döntött, hogy sok honfitársához hasonlóan egy évet kihagy az egyetem megkezdése előtt – úgynevezett gap yeart tart –, és elindul utazni.

Már az előző év októbere óta úton volt, bár addig mindössze néhány közép-amerikai országot látogatott meg. Utazásának jelentős részét El Salvadorban töltötte, mert hozzám hasonlóan őt is a Bitcoin vonzotta az országba.

Ő már 2020 környékén átesett a saját „megvilágosodásán”, amikor felismerte ennek a forradalmi technológiának a jövőbeli lehetőségeit. Több Bitcoinról szóló könyvet is elolvasott, köztük a klasszikus The Bitcoin Standardet is.

Korábban már megfordult különböző Bitcoin-közösségekben, például El Zontéban és Berlinben – ez utóbbi egy kis hegyvidéki település El Salvador szívében. Mind ott, mind Németországban részt vett Bitcoin-találkozókon, így rengeteg élményt és történetet tudott megosztani a témáról.

Ezzel szemben én még egy „friss” Bitcoin-maximalista voltam. Körülbelül egy évvel korábban jutottam el a saját felismerésemhez, de addigra már jelentős összeget sikerült befektetnem. Bitcoin-körökben azonban korábban még nem igazán mozogtam.

Gyakorlatilag a testvéremen és a saját baráti körömön kívül nem ismertem más bitcointulajdonosokat.

Éppen ezért különösen jó érzés volt végre megosztani valakivel mindazt, amit addig megtanultam, ráadásul olyasvalakivel, aki valóban jártas volt a témában.

Hagen addigra már több mint öt hónapot töltött Ranulfónál. A természet közelsége vonzotta, valamint az a lehetőség, hogy minél többet tanulhasson Ranulfótól a növényekről és a mezőgazdaságról.

Bár én még csak az első hetemet töltöttem az Esquinita del Bambúban, máris mélyen beleszerettem ebbe az idilli környezetbe, és abba, ahogyan itt a természettel – a növényekkel és az állatokkal – harmóniában élünk.

Minden reggel, amikor kiléptem a kis faházamból, madárcsicsergés fogadott. A növények és fák hihetetlen változatossága számtalan különböző madárfajnak biztosított élőhelyet.

Ranulfo egyik projektje, amely egyben turisztikai látványosságként is szolgált volna, egy madárles volt. Ennek közelében köteleket tervezett kifeszíteni a fák között, amelyekre különféle madáreleségeket akasztott volna, hogy közelebb csalogassa a madarakat, és könnyebben lehessen őket megfigyelni.

Volt egy többemeletes kilátó is, amelyet egy fa köré építettek. Innen gyönyörűen lehetett látni a távolban elterülő hegyeket.

Az egész hely érzelmileg teljesen magával ragadott.

Minden kedden egy helyi nő érkezett az Esquinitába, hogy segítsen a főzésben és a takarításban.

Doña Reinának hívtuk, és számomra igazi angyal volt. Négy gyermeket nevelt egyedül, és minden kedden eljött hozzánk segíteni – természetesen fizetség ellenében.

Mindig jókedvűen és nagy alázattal készítette el nekünk a tipikus salvadori reggelit, ebédidőre pedig könnyedén elkészített különféle húsételeket is.

Ebéd után végre megérkezett a sokat várt hosszú távú önkéntes, Ruben. Előtte egy hónapot töltött Kolumbiában egy másik önkénteshelyen.

Félig spanyol, félig skót volt, bár az akcentusa teljesen spanyolos volt.

Egy héttel korábban – még az érkezésem előtt – egy kacsa is spontán csatlakozott a farmhoz. Valószínűleg valahonnan a környékről szökött el, és egyszerűen besétált a kertbe.

A kisházam melletti víztárolóban úszkált, és legnagyobb bosszúságomra éjszakánként hangosan hápogott, ami miatt nehezen tudtam elaludni.

Aznap azonban nem hallottam semmit.

Amikor odamentem a víztárolóhoz, azt láttam, hogy mozdulatlanul lebeg a víz felszínén.

Ahogy közelebb léptem, egyértelművé vált, mi történt: sajnos elpusztult.

Elmondtam a többieknek, Ranulfo pedig azt mondta, hogy valószínűleg meglehetősen furcsa módon pusztulhatott el. Talán egy vízi kígyó marta meg.

Ruben első dolga az volt, hogy eltemesse a kacsát.

Bár sajnáltam, azt azért nem tagadhattam, hogy a hajnali hápogása nem hiányzott.

Most, hogy Ruben csatlakozásával teljessé vált a kis csapatunk, Ranulfo úgy döntött, hogy meglátogatjuk az ismerősét, Henryt és a családját.

Átsétáltunk hozzájuk, és nagyon szívélyesen fogadtak minket. A két fiú felajánlotta, hogy körbevezet minket a kertjükben, és megmutatja az ott növő növényeket és fákat.

Bámulatos volt belegondolni, hogy az az erdő, amelyet nagyjából fél óra alatt jártunk körbe, teljes egészében ehhez a családhoz tartozott.

Tele volt mangó-, banán-, guayaba-, zapote-, tamarindo- és számtalan más közép-amerikai gyümölcsfával, amelyek közül soknak a létezéséről korábban még csak nem is hallottam.

A Ranulfóval egykorú Henry nemcsak a növényekről mesélt nekünk, hanem az el salvadori vadon veszélyeiről is.

Szerencsére itt jóval kevesebb mérges kígyó él, mint más közép-amerikai országokban, de azért hasznos tudni, mely fajoktól kell tartani.

A korallkígyók az egyetlen valóban halálos fajok, és marás esetén azonnal olyan emberhez kell fordulni, akinél van ellenszérum.

Ijesztő volt erről hallani, de legalább megnyugtató volt tudni, hogy a legtöbb településen van valaki, akinél rendelkezésre áll az ellenszérum, így lehetőség van életeket menteni.

A kígyókról szóló történetek még hazafelé is a fejemben jártak. Ráadásul eleredt az eső is, ezért megszaporáztuk a lépteinket, hogy minél hamarabb visszaérjünk a Bambúba.